gondoltam írkálok megint egy kicsit. megtehetem. :D néha elgondolkozom, hogy az életben mennyi minden múlik véletleneken... hogy egy egyszerű példával indítsak: múltkor mentem valahová és körülbelül 1 cm-rel előttem suhant le a földre és loccsant szét egy... madárkaki. :D most ha én itthonról kb 2 másodperccel később indulok el és tartom a tempót, hát gyerekek... telibetalál. :D de nem így volt megírva. tudjátok abban a bizonyos nagykönyvben. lehet ha lekakil a madár, annak komoly következményei lettek volna. pl előte evett a madárka valami olyat amire én allergiás vagyok és a bőrőmmel érintkezve mondjuk fulladást idéz elő, senki nem segít és ott halok meg a főút mellett... de ez csak egy variáció... evezzünk tovább. ez sz*r téma. :D de vannak itt nagyobb dolgok is. például régebben megismertem a HD-n egy pesti srácot, akivel elkezdtem msnezni, majd taliztunk. valahogy nem éreztem úgy, hogy ebből lehet valami, de nem volt vesztenivalóm. és találkoztam vele. és a megérzésem nem csalt. nem tetszett, nagyon nem. és tévedtek ha azt hiszitek, hogy csak a kinézetére értem. nem nem... hanem nem tudtunk beszélgetni. én meséltem, ő bólogatott, esetleg hozzáfűzött pár szót. ettől aztán kényelmetlenül éreztem magam. meg aztán kb csak napokig msneztünk, ő mégis halálosan szerelmes volt belém állítása szerint... és egy világ omlott össze benne, mikor megmondtam, hogy nem kéne többet találkoznunk. de nem értettem, én már a tali előtt figyelmeztettem, hogy a siker nincs borítékolva. na mindegy is, akkor mondtam egyik legjobb barátnőmnek, Ritának, hogy ha még egyszer valami pesti vagy akármilyen fiúval akarok találkozni, akit netről szedek össze, vágjon pofon vagy öntsön le egy pohár vízzel. :DDD aztán jött egy időszak úgy egyedül, elvoltam, szenvedtem, aztán megint elvoltam. épp kihevertem az előző barátomat. akit meglepő módon szintén a neten ismertem meg, azaz ő helybeli, meg áltsuliban látásból ismertük egymást, csak a net 'hozott össze' minket. és bár ne tette volna. na de erre nem térek ki. őt kiradíroznám. na szóval teltek-múltak a hetek, és csináltam magamnak tevét... áh vicces dolog szerintem. :D aztán nézelődtem az adatlapok között, ha úgy volt kedvem dobtam 1-2 szavit is. majd találtam egy adatlapot, a srác olyan vicces bemutatkozást írt. volt pár duma, amin jót mosolyogtam. :) így hát írtam neki egy kis levelet, hogy ez jóféle bemutatkozás. :D amire ő válaszolt és így elkezdtünk levelezni. de meg sem fordult a fejemben, hogy valami lehetne... ő is pesti. már csak ezért sem. pest tőlem kb 70 km-re van. (hogy érezzük) és később felvettük egymást msnre, és eleinte nem is beszéltünk. aztán egy napon tuti unatkoztunk vagy valami és elkezdtünk beszélgetni... sokat, sokat, sokat... mindig, egyfolytában, amikor csak lehetett. lételemmé váltunk a másiknak. sztoriztunk, szorítottunk egymásnak, ha doga volt, és mindenekelőtt nevettünk, de nagyon sokat. :) teltek-múltak a hetek, hónapok, és az érdeklődésünk a másik iránt töretlen volt. (pedig én hajlamos vagyok megunni valakit egy idő után:D) magamon is meglepődtem, hogy így érdekel engem... aztán webcam, aztán már kevés volt minden. találkozni akartunk. hol volt ekkor a Rita???? mondtam hogy akadályozza meg, de nem. én mondom: szerencsére nem. :) szóval találkoztunk is április 20-án. azt a gyomorgörcsöt. amikor enni próbálsz reggel, mielőtt mész elé a vonatállomásra... és nem tudsz, mert a szendvics megakad a torkodon... aztán kimentem elé... nem azt mondom, hogy egyáltalán nem voltak kétségeim, de nem érdekelt semmi. végig a beszélgetéseinket pörgettem magamban... ha valaki ilyen aranyos msnen, az élőben sem lehet rossz... ez volt a véleményem. megérkeztem. huhh... lehuppantam a padra, és megláttam az árnyékát... ó jóég, a szívem... és ott állt előttem Ő, akivel 3 hónapja msneztem kötetlenül... rózsát tartott a kezében, amit két puszi keretében át is adott, én meg alig bírtam megszólalni... még most is, ahogy felidézem, előttem van a megszeppent tekintet... de szép volt. :) aztán hamarabb oldódtunk, mint vártam volna. a nap jelentős részét együtt töltöttük... nevettünk, sztoriztunk, megmutattam neki néhány helyet a városban, és még anyával és a kutyámmal is találkoztunk véletlenül. :) hamar elment vele az idő és a kezdeti szorongás semmivé vált. újra kint álltunk a vonatállomáson, a peronon, várva a vonatot...őszintén...? nem akartam, hogy hazamenjen... 3 hónap után kevés volt belőle személyesen ez a pár óra. meg kellett ölelnem... nem bírtam ki. :D úgy emlékszem, én kezdeményeztem az ölelést, amit ő viszonzott készségesen... majd egy puszi, még egy utolsó piszkálódás, és felszállt a vonatra, én meg hazaindultam... teli élményekkel... hol is kezdjem anya? hát az úgy volt... :) hazaértem és anyukám közölte velem, hogy helyes ez a fiú... anya nekem mondod?? :D így hát nem nehéz kitalálni, hogy nem akkor láttam utoljára... jött, és jött, és jött, és egyre szebb napjaink voltak együtt... fölösleges a múltidő. egyre szebb napjaink vannak együtt. :) együtt vagyunk. immáron 3 kerek hónapja. életem legszebb 3 hónapja. :) találtam valakit, akit szeretek♥ és aki szeret♥, a hibáimmal és mindenemmel együtt. elviseli a hisztijeimet, elviseli az örökös aggódásomat valamin, elviseli imádom!♥ mi több, viszonozza nekem, és ez a legjobb. :) és a 70 km? mi az? nekünk már semmi. ez nem állhat közénk. ♥ úgyhogy itt tartunk mi. és mi van, ha Rita közbelép? mi van, ha nem csinálok tevét? mi van, ha nem írok neki? mi van, ha nem válaszol? mi van, ha nem kezdünk el msnezni? hát nagy semmi. de szerencsére minden úgy történt, ahogy leírtam. abban a bizonyos könyvben így van megírva... és ha itt lenne előttem, nem olvasnék bele. hagyom, hogy sodorjon az ár. :) amíg az ő kezét fogom, nem számít merre sodor. :) ♥

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.