"Azt hittem, kiapadt már a forrás,
Álom marad a hajózás,
Mind, ami számított volna,
Nincs se szél, se vitorla...

Azt hittem, nincs fegyver a harchoz,
Bátorság a kalandhoz,
Nem jut idő magamra,
senki nem tölt bort a poharamba.

Én egyszerűen nem tudom,
mitől változott meg minden.
Nekem minden sikerült.
Nem sírok, mert én akartam,
érdemeltem, amit kaptam,
minden a helyére került.

Azt hittem, régen átment a
kedves az utcán, hogy nem leszek
soha szerelmes most már,
Nincsen időm semmi másra,
Csak a pisztoly csövét nyomni a számba.

Csak bekötött szemmel állni a falhoz,
csak imádkozni az őrangyalomhoz,
mondani, hogy persze, meg hátha
lesz még idő a holnaputánra...

És mindig a rossz sor végére állni,
egy régen elment buszra várni,
enni, aludni és nézni az égre,
és könyörögni, hogy legyen vége már...

Én egyszerűen nem tudom,
hogy mitől változott meg minden,
de nekem minden sikerült.
Nem sírok mert én akartam,
érdemeltem, amit kaptam,
minden a helyére került...
Akartam, hogy véget érjen,
túl sok volt már a jóból...
Nekem minden sikerült.
19-re lapot kérek,
nem blöffölök, és nem is félek
a végén minden kiderül!"

/Pál Utcai Fiúk - Azt hittem/

Minden véget ér egyszer. A boldogság épp annyira mulandó, mint a szerelem... De ebből kiindulva a bánat sem tarthat örökké. Nincs az a fájdalom, ami nem múlik el soha. Vagy mégis? Hogy működik az emberi lélek? Meddig hiányol valakit, aki elment? És milyen az, amikor már nem szereti azt a személyt, aki egykor a mindene volt? Hogyan múlik el a szerelem? Hogyan múlik el a boldogság? Hogyan múlik el a bánat? Sok-sok kérdés, amire talán senki sem tudna pontos választ adni. De eljön vajon a nap, amikor úgy ébredek, hogy már nem fáj? Már nem hiányzik. Már nem akarom visszaforgatni az időt. Emlékezem a szépre és a jóra, de ennyi. Szeretnék már így ébredni. De nem lehet siettetni ezeket a dolgokat.

Így hát a legjobb, amit tehetek, hogy élem az életemet... napról napra igyekszem úgy élni, hogy ne bánjak meg semmit, viszont örüljek, hogy elkövettem mindent a boldogság érdekében. A boldogság nem a nagy dolgokban, sokkal inkább az apró részletekben rejlik. Egy új zene, egy kedves üzenet valakitől, egy óra egy barátnővel sok sok nevetéssel megspékelve... A kutyám hozzámbújik, a nővérem felhív, amikor épp rá gondolok... kinézek az ablakon és látom, hogy szakad az eső, de süt a nap. Apró dolgok talán, de ezek jelentik az örömöt a mindennapok során. Sosem voltam nagyravágyó. Mindennek tudok örülni. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy könnyen örömöt tud nekem okozni az, aki csak egy kicsit is ismer. :) Emiatt szerencsésnek érzem magam, ugyanis aki csak a nagy dolgokat tudja értékelni, annak valószínűleg sokkal kevesebb öröm és vidámság jut, hiszen jóval ritkábban kapunk nagy dolgokat, és nagy események is ritkán vannak...

"It's possible to love someone and not treat them in the way that you want...
It's possible to see your eyes, be the devil in disguise with another front-end,
It's possible to change this world, revolutionize the boys and girls,
It's possible to educate the next generation, ever rule the world someday now..."

"Rest your head now little girl,
You’re on your way now...
Open your mind up to the sky
And fly away now,
You’ve got nothing to prove,
No one to hurt you,
You got no one to pull you down, push you around,
Make you frown and cry,
You are alone now!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.